Egy emelés után jöhet a szünet a Fednél
Raphael Bostic, atlantai Fed-elnök azt mondta, hogy a továbbra is túl magas infláció megfékezése érdekében még egyszer emelné a kamatlábakat, majd egy ideig 5 százalék felett tartaná azokat.
Raphael Bostic, atlantai Fed-elnök azt mondta, hogy a továbbra is túl magas infláció megfékezése érdekében még egyszer emelné a kamatlábakat, majd egy ideig 5 százalék felett tartaná azokat.
Neel Kashkari, a Minneapolisi Fed elnöke szerint korai lenne megítélni, hogy a Sillicon Valley Bank összeomlása milyen hatással lesz a gazdaságra, de a Fednek az infláció csökkentésére kell összpontosítania – írja a Bloomberg.
Az amerikai pénzmennyiség (M2) a valaha volt legnagyobb mértékben csökkent, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a jegybanki szigorítás már véget érhet – írja a Barrons. A jegybank a következő ülésén várhatóan újabb 25 bázisponttal emeli meg az irányadó kamatot.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerint az infláció mérséklődik ugyan, de még mindig sok a tennivaló ahhoz, hogy visszatérjen a jegybank 2%-os inflációs céljához – írja a Reuters.
Londoni pénzügyi elemzők szerint Kína a korábban vártnál jóval később, csak a jövő évtized közepe után veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) londoni elemzői hangsúlyozták: ha Kína fegyveres támadást intéz Tajvan ellen, Kína soha nem váltaná fel az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdaságai alkotta ranglista első helyén. A CEBR elemzői emellett Oroszország és Ukrajna gazdasága kapcsán is közzétették elemzésüket.
A személyes fogyasztási kiadások árindexe novemberben mérséklődött: éves alapon 5,5%-os volt a drágulás üteme, ami lassulás az októberi 6,1%-os érték után.
A végleges adatok alapján az amerikai gazdaság nagyobb mértékben növekedett a harmadik negyedévben, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye novemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek előzetes értékei alapján. A feldolgozóipar termelési teljesítménye a járványvédelmi korlátozások két évvel ezelőtti bevezetése óta első alkalommal fordult csökkenésbe.
Joe Biden nem tudta meggyőzni a választókat kormánya politikájának előnyeiről - derül ki az NBC által készített exit poll felmérésből, amelyet a Sky News is közölt.
Mind az import, mind az export visszaesett Kínában októberben az előző év azonos időszakához képest. Erre utoljára 2020 májusában, a koronavírus-válság globális mélypontja idején volt példa.
Egyre pesszimistábbak az amerikai cégvezetők az elszabaduló infláció és a Fed kamatemelései közepette – derül ki a KPMG friss felméréséből.
A közgazdászok között nincs egyetértés abban, hogy az amerikai gazdaság el tudja-e kerülni a recessziót. Sokan úgy érvelnek, hogy a reál-visszaesést nem követi a nominális kibocsátás csökkenése, mások a munkaerőpiacra hivatkozva mondják azt, hogy szó sincs recesszióról.
Az amerikai gazdaság teljesítménye az első hivatalos becslésnél ugyan kevésbé csökkent a második negyedévben a csütörtökön ismertetett felülvizsgált adat szerint, de technikai értelemben így is recesszióban van a gazdaság.
Joe Biden amerikai elnök aláírta az amerikai inflációt és költségvetési hiányt csökkenteni hivatott törvénycsomagot kedden, a republikánusok szerint az intézkedések rövid távon nem csökkentik az árakat, hanem újabb terheket jelentenek.
A recesszióvita olyan heves, hogy a Wikipédia letiltotta az új felhasználókat a recesszióról szóló oldal szerkesztéséről, mert az emberek folyamatosan megváltoztatták a definíciót - számolt be az amerikai Fortune.
Az előzetesen vártnál is nagyobb mértékben javult a fogyasztók hangulata júliusban az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban.
A közelgő recesszió elsősorban a fehérgalléros munkavállalókat érinti majd, és a kékgallérosokra nem gyakorol olyan komoly hatást, mint ahogy azt korábban megszoktuk - mondta William Lee közgazdász a Marketwatchnak.
Az amerikai gazdaság már nagy valószínűséggel recesszióba süllyedt, de jó esélyek vannak arra, hogy ez a visszaesés átmeneti lesz, amelyet hamarosan egy újabb, mélyebb visszaesés követ - írja a Barron's oldalon megjelent véleménycikkében Robert Heller volt Fed-kormányzó. Szerinte a jelenlegi helyzet így az 1980-as éveket idézi majd.
A Federal Reserve fontos, valós idejű indikátora a gazdasági aktivitásról negatívba fordult, amely azt jelzi, hogy az ország már beléphetett egy recessziós időszakba - írja a Fox Business.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontotta az amerikai gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését részben amiatt, hogy visszaesik a kereslet a jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan agresszív kamatemelése miatt, ugyanakkor azzal számol, hogy az Egyesült Államok "szűken ugyan", de elkerüli a recessziót.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.